Baranyay László (Kiskundorozsma, 1946. január 13. ) Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, -tanár. Iskolánk tanulója volt 1960 – 1964. között. Már középiskolás korában több fesztiválon és versenyen sikeresen szerepelt. 1964-ben lett a Zeneakadémia hallgatója. Az 1969-ben szerzett diplomát, majd több mesterkurzus és egyéni tanulmányok elvégzése után 1972-től koncertező zongoraművész. Sikeresen szerepelt Európa több országában, de koncertezett Amerikában és Ázsiában is. Ötven zongoraversenyt játszott el nyilvános hangversenyen klasszikus és modern szerzőktől egyaránt. 1973-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanít. Mesterkurzusokat tart nemcsak hazánkban, hanem több európai országban és Japánban. Számos nemzetközi verseny díjazottja. Több lemez-, CD-, Rádió-, TV-felvételt készült közreműködésével. Repertoárjában a 20. századi és kortárs darabok bemutatója szerepel.

Busa Tamás (Csongrád, 1955. május 14. – Budapest, 2021. április 3.) operaénekes

1973-ban érettségizett iskolánk zeneművészeti szakközépiskolai osztályában. Hangszeres tanulmányait szülővárosában kezdte, oboán és zongorán, de 1969-től – édesapja nyomdokain haladva - orgonán is rendszeresen gyakorolt. Az érettségit követően, a szegedi Hittudományi Főiskolára nyert fölvételt, a papi pályára készült. Két évet teljesített, majd kilépett a papi szolgálat tanulmányaiból. Budapesten, kántorképzőt végzett, majd hosszú ideig, különböző településeken volt egyházi szolgálatban. 1987 – 1990 között Szegeden, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, Sinkó György irányításával, ének szakon szerzett diplomát. 1990-től a Szegedi Nemzeti Színház opera társulatának szólistája, 1992-ben – beugróként – lépett fel először a Magyar Állami Operaház színpadán, Verdi Falstaff c. operájában. 1997-től az Operaház magánénekese, ahol közel 700 alkalommal lépett színpadra. Közben rendszeresen föllépett – vendégként - Magyarország összes operaszínpadán. Repertoárján több mint harminc bariton főszerep található. Többször énekelt oratóriumban. Vendégszerepelt Spanyolországban, Németországban, az Egyesült Államokban, Hollandiában, Belgiumban, a Kolozsvári Állami Magyar Opera színpadán.

Kitüntetései: Dömötör-díj, Vaszy Viktor-díj (1993), Melis György-emlékplakett (2014).

Halála után a Magyar Állami Operaház Örökös Tagjai közé emelte.

Farkas Pál (Szeged, 1947. július 1.), szobrász, tanár

1961–1965 között volt iskolánk tanulója, 1971-ben szerzett diplomát a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. 1971 óta Szekszárdon él. 1971–1973 között Szekszárdon általános iskolai tanár volt. 1973–1975 között középiskolai pedagógusként dolgozott. 1974–1977 között a Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt. 1977 óta az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola tanára, 1990–2002 között a vizuális nevelési tanszék vezetője volt, 1992 óta docens.

     Szobrászatára a hagyománytisztelet és a mesterség klasszikus értékeinek követése jellemző. Szellemi mestereinek tartja Somogyi Józsefet és Ferenczy Bénit. Természetelvű, realista alapállású művész, elsősorban portrékat, egész alakos figurákat és állatmotívumokat mintáz. Változatos plasztikai megformálással fogant köztéri szobrai jellemzően a magyar szellemi élet jeleseinek, íróknak, költőknek, tudósoknak állítanak emléket. Alkotásai rendszerint bronzból készülnek, amelyeket szívesen kombinál rusztikusan megmunkált mészkővel. Szekszárdi Babits-szobra egyik legsikerültebb kifejezője szobrászi törekvéseinek. Alkalmanként geometrikus, elvontabb formaképzésű térplasztikákat is készít, az éremművészeti tevékenysége is számottevő. Az 1960-as évektől 8 önálló kiállítása volt. Elsősorban bronzból készíti alkotásait, többek közt portrékat. 70 köztéri alkotása látható hazánkban és külföldön.

Jelentősebb kitüntetései: Szekszárdi Tárlat Nívódíja (1978), Babits Mihály-emlékplakett (1984), Illyés Gyula-emlékplakett (1998), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2004).

Fritz Mihály (Marosvásárhely, 1947. február 18. -) szobrász-, éremművész, tanár.

1961-65 között iskolánk díszítő szobrász szakos tanulója. 1969–ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán és még ezen év szeptemberétől iskolánk tanára, egészen nyugdíjazásáig. 2001-ben az Év Tanára lett, kollégái szavazatai alapján. 1970 óta szerepel a művészeti életben,  több hazai kőszobrász-, és érem-szimpóziumon vett részt. Művészetében a magyar szobrászat realista hagyományait követi. Jelentős portréista. Jó karakterizáló képességgel, gondosan mintázza meg modelljeinek arcvonásait. Nagy figyelmet fordít a pszichológiai jellemzésre. Igen jelentékeny éremművészi munkássága, amely több mint 500 művet foglal magába. Érmeit rajzosan szikár plasztikai stílus, klasszikus mértékrend jellemzi. Szobrainak kedvelt anyaga a kő, a fa és a bronz.

1981-ben megkapja a Szegedi Nyári Tárlat díját. 1988-ban A Világ legszebb vert érme díjjal jutalmazzák. 1993-ban a IX. Országos Éremművészeti Biennálé díjazottja. 1998-ban Szegedért emlékéremmel ismerik el munkásságát. 1999-ben Pro Numizmatica díj, 2010-ben Ligeti Erika-díj elismerésben részesült. Több csoportos kiállításon mutatta be munkáit. Önálló kiállítása Szegeden, Makón, Budapesten, Aradon, Újvidéken és Ohio-ban volt látható. Köztéri munkáival Szegeden, Ópusztaszeren, Makón, Szentesen, Hódmezővásárhelyen, Mindszenten, Oroszlányban találkozhatunk. Jelentősebb érmei, plakettjei: Fáy András-díj, Pedagógus Szolgálati Emlékérem, Diákokért Emlékplakett, Arany Katedra Emlékplakett, Gábor Dénes-díj.

mediaklikk.hu - KOSSUTH RÁDIÓ (Nagyok Fritz Mihállyal)

Gregor Bernadett (Szeged, 1972.05.01. - ) Érdemes művész, Jászai Mari-díjas színésznő

Iskolánk tanulója volt 1987-90 között. Egy évig a Gór Nagy Mária Színitanoda növendéke, majd 1991-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1995-ben diplomázott. Először a Vígszínház művésze, 1996-tól a Nemzeti Színház, 2000-től a Pesti Magyar Színház tagja. 2012-ben az Újszínházhoz szerződött. Színpadi szerepei mellett a filmvásznon és a televízióban is rendszeresen látható. A Szegedi Nemzeti Színházban is többször vendégszerepelt már, a közönség nagy szeretettel fogadta. Ének tudását a Tornádó együttes énekeseként kamatoztatja.

Színházi szerepeinek száma negyvennél több, három filmben és több TV sorozatban szerepelt. 2018. szeptember 20-án, Rómában, az Európai Kultúra Napján ő alakította Fazekas István Pilátus éjszakája című történelmi drámájának főhősét, Claudia Proculát.

2008-ban Story Ötcsillag-díjat és Zenthe-díjat kapott, 2019-ben Jászai Mari-díj, 2021-ben Széchenyi-örökség Okmánya, Iglódi István-emlékgyűrű, 2022-ben Érdemes művész kitüntetésben részesült.

Horváth Péter (Budapest, 1951. május 7. –) József Attila-díjas magyar író, fordító, rendező, forgatókönyvíró és színész.

1965-69 között volt iskolánk kéziszedő nyomdász, grafikus tanulója, jeles eredménnyel érettségizett. Már középiskolás korában írt verseket, statisztált a színházban, gitár zenekarban játszott. 1969–1973 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1973–1975 között a Bartók Gyermekszínház, majd a szolnoki Szigligeti Színházban színésze volt. 1975-től szabadfoglalkozású író lett. 1982–1986 között a Magyar Televíziónál dolgozott dramaturgként. 1994 óta rendező. 1998–2000 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház művészeti vezetője volt. 2002-ben doktorált.

Irodalmi munkásságát több mint húsz novelláskötet, ifjúsági regény, regény fémjelzi. Harmincnál több az olyan színházi munkáinak a száma, ahol szerzőként, társszerzőként jegyzik. Több sikeres színházi rendezése közül a legismertebbek Padlás, Valahol Európában. Iskolánkat is bemutató Szerelem első vérig c. ifjúsági regényéből készült film forgatókönyvét is jegyezte és több más filmhez írt még forgatókönyvet. Harmincnál több színházi rendezése mutatja aktivitását napjainkban is.

Munkásságát a Legjobb első kötet  (1976), KISZ-díj (1984), Az év legjobb színdarabja (1990), az Év könyve díj (1990), Morishige díj, Tokió (1991), József Attila díj (1998), NKA alkotói ösztöndíj (2012) díjakkal ismerték el.

Huszár Lajos (Szeged, 1948.09.26.) Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, tanár.

Iskolánk tanulója volt 1963 – 1967 között a zeneművészeti osztályban. Tanulmányait a budapesti Zeneakadémián folytatta, 1973-ban zeneszerző-diplomát szerzett, majd visszatért Szegedre. 1973 – 84 között iskolánk tanára volt. 1975-ben fél évet töltött Rómában a Santa Cecilia Akadémián.  Néhány évet a budapesti Színművészeti Főiskolán és a békéscsabai Zeneművészeti Szakközépiskolában, mint korrepetitor ill. zeneelmélet-tanár töltött. 1989-től ismét Szegeden tanított iskolánkban, ill. a Zeneművészeti Főiskolán tanszékvezetőként, zeneelméletet, zenetörténetet, kamarazenét, zeneszerzést.

Zeneszerzői pályája első évtizedében az akkori magyar és lengyel avantgárd és a római tanulmányút tapasztalatai alakították stílusát. Az 1980-as évektől fokozatosan a zenei hagyományok, illetve a hagyomány és a modernizmus összeegyeztetése felé fordult. A csend című operája a Magyar Állami Operaház millenniumi pályázatán, harmadik díjat nyert. Az utóbbi évtizedben vonzzák a keresztény témák, ennek köszönhető a Libera me című orgonamű, az Ikonok Pilinszky János emlékére és a latin nyelvű Passió.

2003-ban Bartók-Pásztory díjat, 2007-ben és 2014-ben Artisjus-díjat kapott. Szervezeti tagságai: Magyar Zeneszerzők Egyesülete (elnökségi tag), Magyar Zeneművészeti Társaság, Magyar Művészeti Akadémia, Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület.

Ifjúsági író. 1926. április 23-án született Szegeden, Kucses Éva Etelka Nametta néven. 1944-48-ig a szegedi egyetemen filozófiát, néprajzot, magyar- és német irodalmat hallgatott. 1948-tól az Eötvös József Bölcsészettudományi Egyetem szociológia-filozófia-pszichológia szakán tanult, ahol 1950-ben tanári oklevelet szerzett.

Első munkahelye a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium tankönyv osztálya volt, ahol főelőadóként dolgozott. 1953-tól az Ifjúsági (később Móra) Kiadó lektora lett, 1964-től főszerkesztői beosztásban. Itt dolgozott 1987-ig, nyugdíjba vonulásáig, de ezután is a kiadó munkatársa, később igazgatósági tagja volt.

1978-tól, megalakulásától 1995-ig elnöke volt az IBBY (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar bizottságának. Elnökségi tagja volt az UNICEF Magyar Bizottságának, 1991-től elnöke volt a Staféta Alapítvány kuratóriumának (a hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulásának biztosításáért), 1996-tól elnöke volt az Írószövetség Gyermekirodalmi szakosztályának.

2003. július 14-én bekövetkezett halálával soha be nem tölthető űrt hagyott maga után.

Első könyve (Csip-Csup) 1957-ben jelent meg. Ezt a kötetet Kispál Évaként jegyezte. Azóta 32 könyvet írt. Írásait az olvasók korhatár és fenntartás nélkül szeretik. A felnőtt és gyerekvilág konfliktusait humorba oldó, nagy sikerű könyveit több mint harminc nyelvre fordították le.

Írt még filmforgatókönyvet, dolgozott hetilapoknak, folyóiratoknak, gyakran szerepelt a televízióban, rádióban. Több könyvéből készült rajzfilm, több gyermekeknek szóló tévé-játékát sugározták.

1960-ban, a Szalmaláng című regényben szerepelt először a Janikovszky Éva név. Mire az évtized a végére ért, Janikovszky Éva jelenség lett. A jelenség témakörébe tartozó műveket az életrajz végén található felsorolásban *-gal jelöltük.

Hangja, ábrázolásmódja, világa összetéveszthetetlen másokéval. Írói világában fontos helyet kap az őszinteség, a barátság, a közösség, a munka, a játék. Még akkor is, ha nem gyerekeknek, hanem felnőtteknek, illetve az idősebb korosztály tagjainak kíván szavaival kellemes perceket szerezni.
Kimeríthetetlen témája a felnőtt-gyerek kapcsolat, a mindennapi élet - sajátosan mindennapi élményeivel és konfliktusaival. Nála a lemeznek (vagy ha jobban tetszik, az éremnek) mindig két oldala van, ezért minden esetben foglalkozik a gyerek és a felnőtt problémáival is.

Janikovszky Éva szövegei elválaszthatatlanok a sajnos időközben szintén elhunyt Réber László rajzaitól. Amíg Janikovszky Éva kevés szóval ír, Réber László egyetlen vonallal rajzol. Ezzel a módszerrel leegyszerűsítik, modellszerűvé teszik a világot, és rengeteg teret hagynak a szabad asszociációnak.

Főbb irodalmi díjai:

1973 Deutscher Jugendbuchpreis (NSZK) - Az Év Gyermekkönyve "Ha én felnőtt lennék" című művéért
1977 József Attila-díj
1979 Ifjúsági-díj
1986 Gyermekekért-díj
1988 Mosolyrend lovagja (Lengyelország)
1990 Greve-díj
1993 Budapestért-díj (1993)
1994 Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének gyermekirodalmi díja
1996 Magyar Köztársaság Tiszti Keresztje
2001 Móra-díj
2002 Szent Imre-díj
2003 Kossuth-díj

Főbb munkái:

GYEREKKÖNYVEI

1957 Csip-Csup (Kispál Éva néven)
1960 Szalmaláng
1962 Aranyeső
1963 Te is tudod?*
1965 Ha én felnőtt volnék*
1966 Akár hiszed, akár nem*
1967 Jó nekem*
1968 Felelj szépen, ha kérdeznek*
1969 Bertalan és Barnabás*
1970 Málnaszörp és szalmaszál (1999-ben "Égigérő fű" címmel)
1972 Velem mindig történik valami*
1974 Kire ütött ez a gyerek?*
1975 Már óvodás vagyok*
1976 A nagy zuhé
1978 A lemez két oldala
1978 Már megint*
1979 Az úgy volt*
1983 Már iskolás vagyok*
1985 A Hét Bőr
1991 Mit Mir in Budapest
1991 My Own Budapest Guide
1999 Cvikkedli
1999 Grosse dürfen alles
1999 If I were a grown-up
2002 Happiness!

FELNŐTTEKNEK ÍRT MŰVEI

1983 Örülj, hogy fiú!* (4. kiadása 2003-ban jelent meg)
1983 Örülj, hogy lány!* (4. kiadása 2003-ban jelent meg)
1997 Felnőtteknek írtam (7. kiadása 2003-ban jelent meg) - 2002-ben hangkazettán is megjelent
1998 Mosolyogni tessék!
2000 Ájlávjú (3. kiadása 2003-ban jelent meg)
2001 De szép ez az élet! (3. kiadása 2003-ban jelent meg)
2002 Ráadás

Kecskés Ágnes (Komárom, 1942.10.25.) Munkácsy-díjas textilművész, tanár.

Iskolánkban 1991 – 1999 között tanított szakmai tantárgyakat. 1970-ben diplomázott a Magyar Iparművészeti Főiskolán, textil szakon. Első munkái a magyar népművészeti hagyományok formáit követték. 1980-tól a textiljei a lírai, festői hangulatot tükrözték. Finom eszközökkel ábrázolta a természetet. A Dunakanyart több változatban is megszőtte.

1986-ban SZOT-ösztöndíjat, ugyanebben az évben Rózsa Anna-díjat, 1988-ban római ösztöndíjat kapott. 1991-ben a Ferenczy-emlékkiállítás, II. díját kapta. 1995-ben Széchenyi Művészeti Akadémia tagja.

Közel húsz egyéni kiállítása volt, két alkalommal (1973, 2000.) Szegeden is. Németországban, Svájcban, Ausztriában, Svédországban, Japánban, az Egyesült Királyságban csodálhatták meg munkáit.

Dr. Kemény Lajos (Szeged, 1959. április 14.) tanszékvezető egyetemi tanár

1973 – 1977 között volt iskolánk kitűnő tanulója. 1983-ban szerzett általános orvosi diplomát a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. A diplomája megszerzése óta a SZOTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikán dolgozik. 1990-ben az orvostudomány kandidátusa fokozatot szerzett. 1990-1991 között müncheni egyetem Bőrklinikáján kutatott. 1996-ban habilitált, 1998-ban megszerezte az MTA doktora fokozatot. 2001-ben vendégprofesszorként kutatásokat végzett a düsseldorfi egyetem Bőrgyógyászati Klinikáján. 2002-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. 2004-ben az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikán tanszékvezetői beosztásba került. 2006-tól 2014-ig az SZTE ÁOK dékánhelyettese, majd 2014-től az SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettese. 2007-től az SZTE ÁOK Klinikai Orvostudományi Doktori Iskola vezetője. "Kesztyűs Lóránd Emlékérem" kitüntetésben részesült 2019-ben.

Kutatási területe az immunológia, allergológia és fotoimmunológia. Kutatócsoportja fejlesztette ki bőrbetegségek kezelésére a xenon-klorid excimer lézerkezelést. A fényterápia, a biotechnológia és a molekuláris biológia kapcsán 23 szabadalommal rendelkezik.  Több tudományos társaság vezetőségi tagja. A Batthyány-Strattmann díj, a Jedlik Ányos-díj, az Otto-Braun-Falco Érem, a Kaposi Mór-emlékérem tulajdonosa.

Kerek Ferenc (Szeged, 1948.október 31. ) DLA, Liszt Ferenc díjas zongoraművész, tanár.

Iskolánk tanulója volt 1963 – 1967 között a zeneművészeti osztályban.1972 – 1978 között zongora főtárgyat tanított az egykori iskolájában.1974-ben diplomázott a Zeneakadémián. 1976-ban a Varalloi Debussy Versenyen (Olaszország) I. díjat nyert. Azóta az Országos, majd a Nemzeti Filharmónia koncertjeinek közreműködője. Több kortárs mű bemutatója fűződik nevéhez, több ízben kapott Artisjus-díjat. 1988 óta tagja a Magyar Barokk Triónak, Európa szinte minden országában és Kubában hangversenyezett. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Szegedi Konzervatóriumának tanszékvezetője, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti főiskolai Kar főigazgatója, két cikluson át irányította a SZTE Zeneművészeti Karát, alapító dékán. A Nagyszentmiklósi Pro Bartók Társaság művészeti igazgatója, a Liszt Ferenc Társaság Szegedi Csoportjának vezetője. Több mesterkurzust vezetett és számos szakmai zsűriben tevékenykedett.

Zenei és zenepedagógiai munkásságának elismeréseként 2001-ben Weiner Leó díjat, 2003-ban Liszt Ferenc díjat, 2001-ben a Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettet,  2009-ben Szeged kultúrájáért Aranygyűrűt kapott.

Kóthay Gábor (Dorog, 1962. június 19.) Munkácsy díjas tervezőgrafikus, betűtervező, tanár.

Iskolánk tanulója volt 1976 – 1980 között, díszítőszobrász szakon. 1983 – 1987-ig a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanult, képgrafika szakon. Az utolsó évben fakultatív tervezőgrafikai ismereteket tanult, majd a diplomát követően egy évet tölt a mesterképzőn. 2001-től tanít iskolánkban a végzős tanulóknak grafikát és tipográfiát. Sokoldalú grafikusművész, termékeny betűmetsző. Fontjaiból végig lehetne tanítani a betűtípusok osztályozását.  Több világhírű betűtervező és –forgalmazó műhely és cég kínálja a fontjait. Szakmai kvalitását jellemzi, hogy a MyFonts portálon a magyar betűmetszők közül a Tanár Úr jegyzi a legtöbb fontot. Kóthay Gábor tervezte például a Szegedi Tudományegyetem, valamint 2008-ban Zaragozában, az úgynevezett kis világkiállításon a magyar pavilon arculatát az emblémától a weboldalig. Részt vett nagyobb grafikai, arculattervezési projektekben, rendelkezik belsőépítészeti installációs gyakorlattal is.

Két önálló kiállítása volt Szegeden (1996., 2010.) és számos csoportos kiállításon jelentek meg munkái. 2012-ben Aranyrajzszög Díj-ban részesült.

Kotormán Norbert (Békéscsaba 1967.11.22. - )

Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész

Iskolánk tanulója volt 1984 - 88 között, díszítő-szobrász szakon érettségizett. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta, 1989-től 1994-ig. A főiskola elvégzése után 1996 – 1999 között DLA képzés keretében Képzőművészeti Mesteriskola hallgatója lett Pécsett, a Janus Pannonius Tudományegyetemen, ahol szakmailag nagyon sokat fejlődött. Villányban szobrász mesterképzésen vett részt. Tanított az Iparművészeti Egyetemen, majd 10 évig dolgozott Budapesten, később öt évet alkotott a Dunakanyarban. Ezután visszatért Hódmezővásárhelyre, a szabadtéri kiállítóhelyként is jól ismert és híres Kotormán tanyára.

   1989 óta rendszeresen részt vesz hazai és külföldi kiállításokon, a kortárs képzőművészeti élet aktív résztvevője. Művei elsődlegesen figurális ábrázolások a sajátosan tömören fogalmazott, egyben beszédesen formált szobrok. Nem csak bronzból alkot, kővel és fával is szívesen dolgozik. Műveiben használja a műanyagot, a purhabot, a kókuszszőrt és a vásznat. Az utóbbi időben a kerámiakészítés is foglakoztatja. Sokat dolgozik a bátyjával, Kotormán Lászlóval, elsősorban egy-egy nagyobb méretű, kő vagy bronz köztéri szobor alkotásakor. 2018-ban közös tárlatuk is volt a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen. 1994-ben Herman Lipót-díjat, 2002-ben Derkovits-ösztöndíjat kapott, 2013-ban pedig díjazott volt a 60. Vásárhelyi Őszi Tárlaton. 2018-ban, a Vásárhelyi Őszi Tárlaton a Magyar Művészeti Akadémia díját kapta meg.

   Köztéri szobrai láthatók Budapesten, Aggteleken, Szegeden, Mártélyon, az Arab Emirátusokban és Olaszországban. Egyéni kiállításai Hódmezővásárhelyen, Budapesten és Pécsett voltak.  Több csoportos kiállításon vett részt Hódmezővásárhelyen, Budapesten és Pécsett.

Dr. Lang Jánosné Steiner Zsuzsanna (Sopron, 1927. szeptember 9.– Sopron, 2012. január 14.)

Rátz Tanár Úr Életműdíjas tanár, 1954-től 1987-ig tanított iskolánkban.

A soproni Állami Leánygimnáziumban érettségizett 1946-ban, majd a Szent Orsolyita Rend soproni tanítóképzőjében tanítói oklevelet szerzett. Matematika–fizika szakos tanári diplomáját 1952-ben a Szegedi Tudományegyetemen szerezte meg. Közben az egyetem Kísérleti Fizikai Tanszékén 1951-től gyakornok, majd tanársegéd 1954-ig. Az 1960-as évek közepétől 1985-ig Csongrád megye egyik fizika-szakfelügyelője volt. Ezzel párhuzamosan 1974-től a szegedi egyetemen szakmódszertani előadásokat, laboratóriumi gyakorlatokat tartott a fizika tanár-szakos hallgatóknak. Nyugdíjba vonulása után visszaköltözött Sopronba, általános és középiskolában is tanított 2004-ig. Kidolgozta a német nemzetiségi képzés tantervi hátterét, és német nyelven is tanított matematikát és fizikát.

Tagja, később egyik alelnöke volt az Eötvös Loránd Fizika Társulatnak. 2004-ben egy volt tanítvány (dr. Szalai Tamás) által fölfedezett kisbolyót róla neveztek el: Steinerzsuzsanna. Számos elismerést kapott élete során: Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1958), Kiváló Tanár (1968), Mikola Sándor-díj (1972), Apáczi Csere János díj (1976), Rátz Tanár Úr Életműdíj (2006)Pedagógus Szolgálati Emlékérem (1984). 2011-ben  iskolánk fizika tanterme az ő nevét vette fel.

Matuz István (Nagykőrös, 1947. január 21.) Kossuth-díjas fuvolaművész, tanár.

1961 – 1965 volt iskolánk növendéke a zeneművészeti osztályban. 1970-ben végzett a Zeneművészeti Főiskolán, fuvola szakon. 1971-től sokfelé tanított többek között Párizsban, Brüsszelben, Liège-ben, Gentben, Amszterdamban, Szalonikiben, Madridban, Münchenben, Frankfurtban, Londonban és Helsinkiben. 1975-től a Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatának adjunktusa, docense, professzora. 1978-tól az Országos Filharmónia szólistájaként koncertezett. Több nemzetközi versenyen sikeresen szerepelt. Európa szinte minden országában, Amerikában, Japánban is megforduló koncertező művész, aki elsőrendű feladatának tartja a kortárs zene megszólaltatását. Ismert a fuvolajáték technikájának megújításáról, az új hangszínek és akkordok létrehozására alkalmas játékmód (a permutáción alapuló ujjrend) kifejlesztéséről. Megoldotta és bevezette a játék alatti folyamatos levegővétel technikáját. Fuvolajátékáról több rádió- és lemezfelvétel készült.

Munkássága elismeréseként megkapta többek között a Liszt Ferenc-díjat, a Lajtha László-érmet, az Érdemes művész díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, a Kiváló művész díjat és a Kossuth-díjat.

(Iskolánk egykori tanulója)

Mezei Mária színésznő, kiváló művész (Nevének írásmódjáról megoszlanak a források. Életének egy szakaszában y-ra végződően használta, hiszen ez volt - Mezey - a család eredeti neve, csak buzgó negyvennyolcas apja írta i-vel. Később már maga is csak a Mezei változatot használta.) Kecskeméten született, édesatyja, dr. Mezei Pál, közjegyző akkori állomáshelyén. Édesanyja Igó Mária a szülés következtében kialakuló gyermekágyi láz miatt, nem sokkal a szülés után, elhunyt. Az özvegy férfi és édesapa 28 esztendősen nehezen tudja feldolgozni a veszteséget. A kis árván maradt gyermeket 11 hónapos koráig egyedül neveli Kecskeméten. Majd egy nálánál hat esztendővel fiatalabb, nemrégen özveggyé lett asszonyt vesz el feleségül. A kis Mezei Marika, a 11 hónapos, a házasság révén jut egy 10 esztendős mostohanővérkéhez. Az esküvőt követő néhány nap múlva végigsöpör Kecskeméten egy, azóta elhíresült földrengés, amely házak százait döntötte romokba. Mezeiék háza is erre a sorsa jut, összedől, ám csodával határos módon senki sem sérül meg. Az új édesanya dzsentrilány, hosszú és büszke családfával, rengeteg magas rangú rokonnal, kiterjedt kapcsolatokkal.

A Mezei családnak a földrengés miatt, tehát Kecskeméten nem marad lakása. A kialakuló helyzet következtében édesapját rövidesen székelyudvarhelyi helyettes közjegyzővé nevezik ki, protekcióval (az újdonsült rokonok közbenjárására). Édesatyja rosszul érzi magát ebben a kényszeredett helyzetben, új állásában rabnak érzi magát a protekció kapcsán, és egy nap otthagyva Erdélyt, önálló ügyvédi irodát nyit Szegeden. Mezei Mária itt, a Tisza-parti városban jár iskolába. 1928-ban fejezi be tanulmányait az Árpád-házi Szent Erzsébet Állami Leánygimnáziumban, majd beiratkozik a szegedi egyetem magyar-francia-filozófia szakára, bár kezdetben a jogi érdeklődésének megfelelően a jogi karon kezdi egyetemi tanulmányait. Menetközben, az akkor már férjeként vele élő Paulovits Tibor jogászhallgató miatt iratkozik át a bölcsészkarra, hogy ne egyszerre vizsgázzanak, azonos tárgyakból. Albérletben, ún. hónapos szobában él a gyerekkori szerelméből férjjé váló egyetemista társával kettesben. Felolvasnak egymásnak, zenét hallgatnak, kicserélik legbensőbb gondolataikat. Három esztendőn át, szinte havonta-kéthavonta más és más albérletbe költözködnek. Vizsgaidőszak. Mezei Mária érzi, hogy egyre inkább eltávolodik attól, amire gyerekkorától fogva készül. Egy bálon ráébred az égető hiányra, összecsomagol, felkeresi édesapját, aki addigra a színészet ellen való hadakozásában eléggé megfáradt, és elengedi lányát új választott hivatása felé. Mária otthagyja az egyetemet, ifjú férjét, és a fővárosba költözik, színésznek áll. Rózsahegyi Kálmán magániskolájába iratkozik be, és az Országos Színészegyesületben teszi le a vizsgákat.

Mezei Mária gyerekkorától fogva színésznő szeretne lenni, ám édesapja ellenzi, haragszik rá érte, megélhetést biztosító szakmát szeretne lánya számára, és minden vágya az, hogy leányából ügyvéd lehessen. A gimnazista gyereklány azonban titkon bámulja Darvas Lilit szegedi szerepeiben, hol jegyet váltva, hol meg lopva, hátul a színfalak mögött (előadások alatt egy ismerőse engedi be a művészbejáró felől), és lassan példaképének tekinti Darvast. Otthon szaval, édesapját győzködi, hogy színész szeretne lenni. Apja az elutasítás magabiztos nyugalmával, belegyezőnek tűnő modorban időpontot egyeztet Hevesi Sándorral. Az érettségi előtt nem sokkal utaznak Budapestre, Hevesi Sándorhoz, a meghallgatásra. Ő nem elutasító a kislánnyal szemben, bár fogyást javasol és szakképzést. (Mezei ekkor egy kissé duci kislány.)

"Azt tudtam, hogy nem iratkozom be a Színművészeti Akadémiára, ahová annakidején Hevesi Sándor kissé fáradt közönnyel és kevés meggyőződéssel invitált. Nem iratkozom az Akadémiára, mert nincs időm, pénzt kell keresni, hiszen eltökéltem, hogy otthonról nem fogadok el pénzt. ...Apuka barátja, Tápay-Szabó László elvitt Rózsahegyi Kálmánhoz, aki kedvesen fogadott, tehetségesnek talált és marasztalt." (Tápay-Szabó László fővárosi sztárújságíró, aki gyakorta megfordul Szegeden is.)

Rózsahegyi Kálmán színitanodája után Miskolcon kezdte a pályát 1931 őszén. Itt kezdte el koromfekete haját szőkére festeni, s mivel a hajfesték gyenge volt, így lett "vörös Mezey", amit később a "franciás Mezey" címkéje váltott fel. Hősnők helyett kokott csábítókat, búgó hangú végzetasszonya-szerepeket játszott könnyed darabokban. A férfiak mindenesetre megfordultak utána az utcán.

1935-től már a pesti utcán, mivel a Kamara, a Belvárosi, majd a Vígszínház színpadán formálta meg a kacér dámákat, léha asszonyokat. Az 1940-es években már igazi sztár volt. Komolyabb szerepeket is osztottak a "vörös démonra", például Bárdos Artúr ekkor bízta rá Sommerset Maugham Színház című darabjában a színésznő Júlia szerepét, aztán Ibsen drámájában (Rosmersholm) alakította Rebekka Westet. 1936-tól filmezett, az Aranyember Athalie-jaként - egy kiváló karakterszerepben - mutatkozott be a vásznon. 1944-ben, a német megszállás alatt nem vállalt fellépést, fölmenekült a Tátrába, s ott rátalált hitére. 1946-ban szerepelt újra a Belvárosi Színházban, majd méltatlanul mellőzték.

1945 előtt azzal vádolták, hogy "zsidóbarát", a fordulat éve után meg "polgári kacattá" nyilvánították az illetékesek. Kabarékban, esztrádműsorokban lépett fel. Éjszakánként - pénzkereset végett - bárokban énekelt sanzonokat (a szintén margóra helyezett Cziffra György zongoraművész kísérte), s éjféltájban Ady istenes verseit szavalta, zsoltárokat énekelt a füstös félhomályban. Az akkori kultúrpolitika azonban sem a franciás, sem a zsoltáros Mezeire nem tartott igényt. Megváltás, amikor 1949-ben az Operettszínháza kerülhetett, aztán innen is mennie kellett: a Vidám Színpad következett. Megpróbálta túlélni a színészi tetszhalált: barátai, Tamási Áron és Lajtha László 1952-ben erdélyi népdalokból parányi színpadi jelenetet szerkesztettek számára. A Bujdosó lány című magánszámot a cenzúra kilenc alkalom után betiltotta, mondván, "Miért nem szovjet dalokat népszerűsít a művésznő?"

1954 után két évig ismét az Operettszínház tagja volt, aztán második sztárkorszaka következett: 1962-ig a Madách, 1962-64-ben a Petőfi Színház, 1964 és 1970 között a Nemzeti Színház társulatában lépett fel. Remek szerepeket alakított százas szériákban, többek közt Warrennét G. B. Shaw darabjában, háromrészes önálló estjével pedig végigjárta az országot, a határon túli magyarlakta területeket, Párizs, New York, Torontó magyar kolóniáit. Újra filmezett (Édes Anna, A Noszty fiú esete Tóth Marival, Mici néni két élete, Tiltott terület), megromlott egészségét azonban 1970-ben összeroppantotta az influenza.

Ekkor teljesen visszavonult budakeszi házába, s tizenhárom évig harcolt napról napra az életéért. Erős hite és igaz társa segítette ebben. Sok küzdelem után 1981-ben megjelenhetett Vallomástöredékek című kötete, amely életéről, színészetéről, hitéről született írásait tartalmazza. Rá két évre, 1983. április 20-án halt meg Budakeszin. Csendesen távozott a múlt század egyik kiemelkedő - hivatalos szakmai elismerésben alig részesült - művésze.

Minya Mária (Békés, 1946. november 6. – ) Munkácsy Mihály díjas keramikusművész, tanár

Iskolánk tanulója volt 1961 – 65 között, kerámia szakon érettségizett. A Magyar Iparművészeti Főiskola szilikát tanszékén diplomázott 1970-ben. Még ugyanebben az évben a Gránit Csiszolókorong és Kőedénygyár tervező iparművésze, 1982 és 1986 között a cég művészeti vezetője. 1986-tól a MIF (MOME) Szilikátipari Formatervező Stúdióját vezette. 1984-től a szilikát tanszék docense, 1993 és 1997 között a porcelán szak vezetője volt. Jelenleg saját műtermében dolgozik. Munkásságát a kerámia-ipari kis és nagyszériás tárgytervezés, építészethez kapcsolódó burkolati plasztikák, és autonóm művek egyaránt jellemzik. Több hazai és nemzetközi kerámia szimpózium vezetője volt. Tanulmányutakat tett Egyiptomban, Indiában, az Egyesült Államokban és Európa több országában is. A MKISZ-MKT, a Művészeti Alap (MAOE) a Magyar Designer Céh, a KIPE 13 alapító és elnökségi tagja, valamint a Szilikátipari Tudományos Egyesület tagja.

Egyéni kiállításainak helyszínei: Budapest, Gyula, Pécs, Prága, New York. 1974-ben SZOT-díjat, 1980-ban Munkácsy-díjat kapott. Számos kiállítás díjazottja volt. A fővárosban és több vidéki városban is láthatók -  köztereken és középületeken -  a munkái.

Onczay Csaba (Budapest, 1946. december 29.) Kossuth-díjas gordonkaművész, tanár.

Iskolánk zeneművészeti osztályában tanult, 1960 – 1964 között. Zenei tanulmányait 1965 – 1970 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta. 1971-től a Zeneművészeti Főiskola tanára (1994-től habilitált egyetemi tanára.) 1971-től 1987-ig az Országos Filharmónia szólistájaként koncertezett. Több nemzetközi versenyen szerepelt eredményesen, a legfontosabbak az 1973-as budapesti Nemzetközi Pablo Casals Gordonkaversenyen és az 1976-os riói Villa Lobos-versenyen elért első helyezései. 1978-tól mesterkurzusokat vezet nemcsak itthon, hanem Ausztriában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Svájcban, az USA-ban, Japánban. Vendégprofesszor volt Oberlinben, Bloomingtonban. Csellószólistaként Európa csaknem minden országában fellépett, de gyakran vendégszerepelt Amerika és a Távol-Kelet legjelentősebb hangversenytermeiben is. Repertoárján a csellóirodalom klasszikus darabjai mellett a 20. századi és kortárs zeneszerzők művei is szerepelnek.

    Művészi tevékenységét számos módon ismerték el: több Artisjus Díj mellett Liszt-díjas, Érdemes művész, Kossuth- és Bartók–Pásztory-díjas.

Mélykúti Béláné, Pertich Rózsa (Szabadka, 1910.június 8. – Szeged, 1994.áptilis 17.) iskolánk testnevelő tanára volt 1933 – 1944. ill. 1946 – 50. között. A középiskolát a Szt. Erzsébet Leánygymnasium-ban végezte, Szegeden, 1929-ben. A Testnevelési Főiskolán 1933-ban kapta meg a diplomáját, majd visszatért – immár tanárként – egykori iskolájába, ahol a testnevelés tanítása mellett az iskolai sportköri foglalkozásokat is vezette. 1944-től a Szegedi Tudományegyetemen tanította a tanárjelöltnőket, később korábbi iskolájában tanított négy tanévet. Férje koncepciós pere miatt el kellett hagyni a Leánygimnáziumot és a Mérei u-i Közgazdasági Technikumban folytatta tanári pályáját.
Tanítványai között nagyon népszerű volt, mivel velük együtt végzete a gyakorlatokat. A helyes (egyenes) testtartás és a rendszeres testmozgás híve és szószólójaként tisztelték környezetében.
Többszörös országos bajnok, válogatott atléta volt, 80 m-es gátfutásban és távolugrásban. 1933-ban, Torinóban az Egyetemi- Főiskolai Világbajnokságon, bronzérmet szerzett 80 m-es gátfutásban.

Rozgonyi Éva (Salgótarján, 1940. április 30.) Liszt Ferenc díjas zenepedagógus, karnagy

1983–90 között iskolánkban tanított, mint zeneművészeti igazgatóhelyettes. A gimnáziumban kialakította az ének-zene speciális tantervű képzést és vezette a tagozat leánykarát.

A Zeneakadémián 1964-ben szerzett kitüntetéses diplomát középiskolai énektanár- és karvezetőképző szakon. Tanári pályáját a szolnoki ének-zene tagozatos iskolában kezdte. 1969-től a Szegedi Tanárképző Főiskola ének-zene tanszékén, majd két évig az Egyesült Államokban tanított. Visszatérése után 1973-tól 1981-ig a kecskeméti Kodály Iskolában dolgozott, 1974-től az intézmény igazgatója volt. 1972-ben vette át Kardos Pál alapító karnagytól a szegedi Bartók Kórus vezetését. Együtteseivel számos koncerten, országos találkozón, rádió- és televízió-felvételen, külföldi vendégszereplésen és nemzetközi versenyen ért el kiemelkedő sikert. Kimagasló karnagyi tevékenységét és kórusnevelő munkásságát két Artisjus-díjjal, KÓTA karnagyi díjjal, 1996-ban Liszt-díjjal, 2012-ben Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjjal ismerték el, Szeged városa pedig Szegedért emlékéremmel jutalmazta.

Iskolánk egykori tanára
(1903 – 1996)

Dr Soós Paula matematika-fizika-kémia szakos tanárnő 1935 és 1963 között tanított iskolánkban. Nevét, oktató és pedagógiai munkásságát országosan ismerték és igen sokra becsülték. A II. világháború idején emberségével, humánus cselekedetivel segítette tanítványait. 1947-ben a KÖMAL újraindítását, szerkesztését, szervezését vállalta. Miközben tanított, tankönyveket lektorált, a Geometria feladatgyűjtemény Trigonometria fejezetét állította össze. A tanárjelöltnők vezető tanára, rövid ideig a kollégium igazgatója. 1947-ben Beke Manó díjas, 1952-ben Kiváló Tanár kitüntetésben részesült, 1994-ben Arany Katedra Emlékplakettet kapott. 85 éves koráig tanított. Kedves, vidám, mindig tréfálkozó egyénisége száműzte a matematika órákról a félelmet és az érdektelenséget. Tanítványai között igen népszerű volt. Neve még életében legendává vált. A gimnázium egy tanterme az ő nevét viseli.

Szabó Dénes (Makó, 1947. március 6. – ) Kossuth-díjas és Liszt Ferenc díjas zenepedagógus, kórusvezető. Iskolánk egykori tanulója 1965-ben érettségizett a zeneművészeti osztályban. 1969-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola miskolci tagozatán fuvola-, szolfézs- és általános iskolai énektanári szakon, majd 1981-ben Budapesten karvezetői oklevelet szerzett.

1969-től a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában tanított. Itt alakította meg - a később Cantemus nevet fölvevő - gyermekkórust, akikkel országos és nemzetközi sikereket ért el. Az általános iskolából kikerülő kórustagokkal újabb énekkarok vezetést is vállalta. 2001-től a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának karvezetős hallgatóit is oktatja. Többször tartott karvezetői kurzusokat és nemzetközi kórusversenyeknek volt zsűritagja.

A kórusaival elért díjak és első helyezések, többek között a Dél-Koreában 2002-ben megrendezett Kórusolimpia aranyérmei mellett még Bartók Béla – Pásztory Ditta-díj, a Magyar Örökség díj tulajdonosa, valamint a Nemzet Művésze.

Szabó Gabi (1969.08.22. - )

Szegeden született. 1987-ben érettségizett a szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában. Anyai nagyanyja, lánya és férje is itt végezte középiskolai tanulmányait.

1991-ben végzett Marton László (rendező, a Vígszínház igazgatója) osztályában a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2001-ig a Vígszínház tagja, majd szabadúszó. Játszott, Veszprémben, Szegeden, Budapesten, Székesfehérváron, Sopronban. 2011-2018 között a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt. 2019-től a József Attila Színház tagja. (Közel 75 színházi bemutató.) [2] Számos tv-játék, sorozat, (Oltári csajok) és film szereplője, (Kojot, A herceg haladéka) szinkron munkáiról is ismerhetjük (Homok titkai, Megveszem ezt a nőt, Showgirl, G. I. Jane, Onedin család, Szenzációs recepciós stb.). Színészi munkái mellett televíziós műsorvezető és szerkesztő Szegeden (Telin TV, Városi TV). Televíziós sorozatok és tévéjátékok, filmek szereplője, főszereplője, volt az évek alatt.

Díjai

Varsányi Irén-emlékgyűrű (1999) Dömötör-díj (2002, 2015, 2016[5]) Kölcsey-érem (2016)[6]

Vidéki Színházak Fesztiválja (Thália Színház) - legjobb karakteralakítás (a Szegedi Nemzeti Színház Utánképzés (ittas vezetőknek) című produkciójában való játékáért, 2017)

Vidéki Színházak Fesztiválja (Thália Színház) - [7]Vidéki Színigazgatók Egyesületének díját. Pipás Pista szerepében 2013.

Az évad legjobb színésznője ( József Attila Színház - Közönség szavazatai alapján) 2022.

Szalay Ferenc (Mosonmagyaróvár, 1931.február 13. – Hódmezővásárhely, 2013.január 22.) Munkácsy-díjas, Érdemes Művész, festőművész, grafikus, iskolánk művésztanára (1964-től), művészeti igazgatóhelyettese (1991-ig). Nyugdíjba vonulása után is évekig visszajárt tanítani. A piarista diákéveket követően, 1951 – 56 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1956-tól Hódmezővásárhelyen élt és alkotott. A Vásárhelyi Iskola kiemelkedő képviselője, a realista festészet egyik meghatározó alakja. Műveiben az alföldi táj és az ott élő emberek lírai megjelenítése tükröződik. Tanítványi és kollégái körében igen népszerű és nagy tiszteletnek örvendő személy volt. A festészet iránti alázatossága és szerénysége, tanári munkája példaértékű a mai napig.

Számos kiállításon volt jelen munkáival Magyarországon és külföldön. Munkásságért több elismerésben részesült: Derkovits-ösztöndíj, római-ösztöndíj, SZOT-díj, Tornyai-plakett, Koszta József-plakett és a szegedi Nyári Tárlat Nívódíjasa két alkalommal is. Művei megtalálhatóak a Nemzeti Galériában, Szentesen és Hódmezővásárhelyen. Hódmezővásárhely díszpolgára.

Szentpéteri Csilla (Makó, 1965. március 9.) zongoraművész

Zenei tanulmányait szülővárosában kezdte. 1979 – 83 között volt iskolánk tanulója, a zeneművészeti osztályban. A budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián summa cum laude végzett, s szerzett művészdiplomát. Finn, olasz és spanyol ösztöndíjas volt, 5 évig tanított a budapesti Zeneakadémián. Koncertezett Amerikában, Németországban, Angliában, Ausztriában, Portugáliában, Szicíliában és a keleti országokban. Több mesterkurzuson vett részt. 1997-ben elnyerte a Osteurope Hilfe Alapítvány Legtehetségesebb Fiatal Művész-díját. 1998-tól főleg egyedi hangszerelésű, komoly és könnyűzenei alapokkal rendelkező zenei repertoárral lép fel és koncertezik Európában és a világ számos pontján. 1998-ban producere és közreműködője a Karácsonyi Csillagok című lemeznek és lemezbemutató koncertnek. 2005-ben saját szerzeményeivel debütál zeneszerzőként, producerként és zenei rendezőként is. Lemezeladása popzenei sikerekhez mérhető.

Szögi Csaba S.H.C. (Szeged, 1960. június 27.) Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, táncpedagógus.

1975 – 1979 között volt iskolánk táncművészeti osztályának kiemelkedő képességű tanulója. 1972-ben a Szeged Néptáncegyüttesben kezdett táncolni. Két év múlva, mindenidők legfiatalabbjaként, Aranysarkantyús táncos címet nyert. 1979-ben lett a Bihari Táncegyüttes szólistája, itt készítette első koreográfiáját is. Részt vett több néptánc és népzenei gyűjtő úton. Az eredeti anyagokat felhasználva tanított később több hazai táncegyüttesnél, valamint az amszterdami Nemzetközi Folklór Táncszínházban. 1982-től önálló alkotásai mellett rendszeres mozgástervezője különböző színházak előadásainak. 1988-ban pedagógus diplomát szerzett az Állami Balett Intézetben. 1986 – 1991 között a Győri Balett vendégművésze volt. Több országos rendezvény szervezője, koordinátora, szakmai szervezetek tagja. 2011-ben a Magyar Táncművészeti Egyetemen Táncmester diplomát szerzett.

Szakmai munkáját számos kitüntetéssel ismerték el, többek között a Népművészet Ifjú Mestere (1975), a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje (1998), a Magyar Kultúra Lovagja (1999), Imre Zoltán-díj (2009), Magyar Érdemrend Tisztikeresztje (2017).

Iskolánk egykori igazgatóhelyettese

Tápai Antal (Kistelek, 1902. ápr. 6. – Szeged, 1986. szept. 20.): szobrász. Szegeden tanult, majd a MÁV vasúti műhelyében lakatosinasként dolgozott. 1923-1926 között a faszobrászattal ismerkedett. 1926-ban Móra Ferenc és Petrovics Elek javaslata alapján a város ösztöndíjával került a Képzőművészeti Főiskolára, ahol Szentgyörgyi István volt a mestere. Harmadéves hallgatóként elnyerte a Ferenczy István-díjat (1929), majd ösztöndíjjal három hónapot töltött Rómában. 1949-ben megalapította a szegedi Képzőművész Kört.

Éveken át igazgatóhelyettese volt a szegedi Tömörkény Gimnáziumnak, ő hozta létre az intézmény művészeti tagozatát (1960). Szobraira – amelyeken Medgyessy Ferenc, Mészáros László és Boda Gábor hatása érezhető – a magyar karakter kifejezésére való törekvés, az anyagelvűség és a míves megmunkálás jellemző. Realista plasztikáinak fő témája a kétkezi emberek világa, a munka szépsége (pl. Hálódobó, Zsákolók). A régi magyar fémszobrászat hagyományaihoz kötődve élesztette újjá a szoborkovácsolás művészetét. Érmek és plakettek mellett számos portrét (pl. Ady, Dante, Kodály) és emlékművet is készített (pl. a kisújszállási emlékmű, 1940).

 Köztéri szobrainak többsége Szegeden van, pl. Móra Ferenc-, Tömörkény István-emlékmű, Katona József, Erkel Ferenc (a Szegedi Nemzeti Színház homlokzata), Juhász Gyula, József Attila, Halasfiú, Tavasz, Evezős. Rendszeresen szerepelt országos és megyei tárlatokon, több alkalommal rendezett egyéni kiállítást Szegeden (Művelődési Központ, 1969; Sajtóház, 1973; Olajipari Dolgozók Klubja, 1977; Új-Szeged, Művelődési Központ, 1985). Rézdomborításai az USA-ban, Kanadában, Izraelben is vannak. 1985-ben SZOT- díjat kapott. Visszaemlékezéseit Életutam (Szeged, 1983) c. könyvében írta meg.

Iskolánk egykori diákja

Az 1953. április 27-én, Szegeden született operaénekesnőt, drámai szopránt a világ legelismertebb szoprán-csillagai között tartják számon. Szegeden Berdál Valériánál és Csóka Bélánál kezdte énektanulmányait. A Tömörkényes évek után 1971-ben lett a Zeneakadémia növendéke, ahol dr. Sipos Jenő és Mikó András voltak mesterei. 1972-ben megnyerte a Kodály-énekversenyt, a következő években a genfi, az ostendei, a pozsonyi és budapesti Erkel-énekverseny győztese lett.

1976-tól az Operaház magánénekese és a bécsi Staatsoper állandó vendégművésze. 1977-ben mutatkozott be, az Operaházban Durkó Zsolt Mózes c. művének ősbemutatóján az Anya szerepét alakította. Európa és Amerika számos nagyvárosában és operaházában vendégszerepelt. Alakításai kiemelkednek az átélés őszintesége, bensőségessége, muzikalitása és tökéletes hangi és technikai felkészültsége által. 1992-ben egyik legemlékezetesebb fellépése volt a José Carrerasszal tartott közös áriaest a budapesti Népstadionban.

A művésznő szívéhez az olasz operák állnak a legközelebb. Kezdeti sikereit főleg Verdi- és Puccini-szerepekben (Bohémélet, Manon Lescaut, A köpeny, Angelika nővér) érte el, de nem idegenkedik Mozarttól sem. Sőt, újabban Schuberttel, Schumannal is kacérkodik, méghozzá teljes sikerrel.

1985-ben Kossuth-díjjal, 1980-ban Liszt Ferenc-díjjal, 1983-ban érdemes művész, 1990-ben kiváló művész címmel tüntették ki. 1996-tól az Operaház örökös tagja.

F.Sz. Pamina (Mozart: A varázsfuvola); Fiordiligi (Mozart: Cosě fan tutte); Giselda (Verdi: A lombardok); Erzsébet (Verdi: Don Carlos); Aida (Verdi); Desdemona (Verdi: Otello); Mimi (Puccini: Bohémélet); Liu (Puccini: Turandot); Angelica nővér (Puccini); Pillangókisasszony (Puccini).

Több mint ötven CD-je közül több is szerepel a londoni Gramophone magazin által a világ legjobb 100 operafelvételének ítélt listán. Placido Domingoval közösen készített TV-felvétele Puccini Bohéméletéről mindmáig az egyik legelismertebb Bohémélet-interpretáció. Tokody Ilona dalénekesként is kiváló és szimfonikus koncerteken is gyakran szerepel.

Így vall önmagáról:

"Híd vagyok a szerző és a közönség között, és ezt a dolgomat csak akkor tudom hibátlanul teljesíteni, ha egész életemet a zenének, az éneklésnek és a tanulásnak szentelem."

Mi a boldogság? - kérdezték tőle egyszer, amire a következőképp felelt:

"Amit mindenki kerget. Az a valami, amire a legjobban kell vigyázni. Nekem boldogság az, hogy egészségesen énekelhessek, hogy megtarthatom a barátaimat, hogy tudjak adni és kapni. De hogy egészen őszinte legyek, az a boldogság, hogy az ember énekel. Mostanában sokat írnak Maria Callas-ról, a csodálatos tüneményről, aki oly hamar eltűnt az énekesi pályáról, és sokan nem értik, miért volt ily rövidre szabva a karrierje. Pedig nagyon egyszerű a magyarázat: csak a boldog madár tud énekelni."

"A művészet, amire én feltettem az életemet, a zene, nem elválasztható az élettől, hiszen, mondjuk mi művészek, amikor a színpadra lépünk, akkor ez semmiben sem különbözik attól, mint amit a papok tesznek. Egy hivatás, egy ember-, erkölcsnevelő hivatás, felelősség."

"Az összefüggések rettenetesen fontosak, és az, hogy ezt a fajta bölcsességet megtanulja az ember. Nagyon sokszor, ha problémám van, akkor elkezdek gondolkodni, akkor egy kicsikét elmegyek, elszakadok a földtől, de megint vissza kell jönni, mert nem szabad elszakadni a földtől. Azt is mondhatnám, hogy ez az ars poeticám." (Készült a Magyar Színházművészeti Lexikon és a www.magyarok.sulinet.hu alapján)

Tóth Sándor (Miskolc, 1933. március 19. – Szeged, 2019. április 28.) Munkácsy díjas szobrász- és éremművész, a iskolánk művésztanára 1961 – 74. között. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1959-ben diplomázott. Az iparművészeti szakképzést - Tápai Antallal karöltve - indította el és alapozta meg, ahol rajzot, mintázást, kőfaragást és művészettörténetet tanított. Szigorúsága, a szakma iránti alázatossága példaértékű volt tanítványai körében. Számos diákja választotta a képzőművész pályát az ő hatására. 1974-ben az akkori városvezetés ideológiáját megtagadva, Nyíregyházán folytatta művészi pályáját. 1986-87-ben az Egri Tanárképző Főiskola tanszékvezető tanára volt. Nyugdíjasként visszatért Szegedre. A Művészeti Szakközépiskolában örömmel vállalt szakmai-érettségi elnöki feladatokat, az Országos Mintázó Versenyen ill. Rajzversenyen zsűri-elnöki teendőket látta el.

Szakmai munkásságát számos hazai és külföldi elismerés és díj fémjelzi. 1974-ben megkapta a firenzei Giorgio Vasari Nemzetközi Éremverseny harmadik díját. 1982-ben Munkácsy-díjat, 1984-ben Szegedi Nyári Tárlaton kapott díjat, 1989-ben Iselohn Város díját  vehette át. 1994-ben Nemzetközi Dante Kisplasztikai Biennálén, Ravenna Város aranyérmét, Szegedi templomkapujáért 1991-ben megkapta VI. Pál pápa ezüstérmét. 1994-ben Colorado Springsben, az Amerikai Numizmatikai Múzeum hívta meg önálló tárlattal. 1995-ben elnyerte Ravenna aranyérmét. Munkáit a Magyar Nemzeti Galériától a Vatikáni Pápai Műgyűjteményekig világszerte számos rangos múzeum őrzi. A szegedi dómban áll veretes bronz püspöki széke. 2002-ben Nyíregyháza Város Életműdíjas-a lett. Az egri székesegyház több mint hét méter magas, tizenkét kazettából álló bronz domborműves kapuját, amely a bazilika főbejáratát díszíti, 2004-ben avatták fel. Éremművészetünk egyik legjelesebb képviselőjének tartják. Hatalmas életműve ezernél több éremből, több száz köztéri alkotásból, portrészoborból és kisplasztikából áll.

Aki tanít – soha nem múlik el
Búcsúzik Tóth Sándor szobrászművésztől a Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium

A tanítás, az üzenet legteljesebben a művészetben öltött alakot minden korban – tudta ezt Tóth Sándor is. Bár az évezredek során változott a tanítás módja, - az üzenet örök voltát ismerte Tóth Sándor is. Tanítani pedig mindig csak az igazat, a szín tiszta igazat szabad – vallotta ezt Tóth Sándor is. S mondhatom mindezt utolsó tanítványaként, akit a szobrász pályán elindított a szegedi művészeti szakgimnáziumból.

Múlt és jövő között nagy ívű hidat képezett a közülünk nem rég eltávozott mester, aki a magyar szobrászat kimagasló alakja, Kisfaludi Stróbl Zsigmond tanítványa volt a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Tápai Antal szobrászművész után a szegedi művészeti szakközépiskola egyik alapító tanára volt. Első tanítványai, Kalmár Márton, Fritz Mihály szintén évtizedekig tanítottak itt, a Tömörkény István Művészeti Szakközépiskolában. Majd visszatértünk mi, a tanítványok tanítványai sorban, tanítani… Csodálatos alkotó, teremtő vonal ez, amelynek a kezdetei a rég múltban gyökereznek és a távoli jövőbe vezetnek. Olyan hagyomány őrzői vagyunk mindannyian, amelyet Tóth Sándor is képviselt, s amelyet mindig megújítva tovább adunk a következő generációknak. Mindannyian hiszünk azon értékekben, amelyeket az éltető természet a gyökereken keresztül juttat el az örök időkig megújuló leszármazottaknak. Ennek a szellemi örökségnek volt egyik letéteményese Tóth Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész, akinek portréi, domborművei, érmei, köztéri alkotásai országszerte megtalálhatóak. S akinek munkásságát aligha lehetne jelen keretek között bemutatni – ám nem sokkal a mester halála előtt jelent meg a „Szépművészetről, kortársakról 1965-2017” című monográfiája, amely a magyar szobrászat egy jelentős korszakát mutatja be személyes életútján keresztül –, és amelyet ez alkalommal ajánlok szeretettel és tisztelettel egykori tanárom, Tóth Sándor szobrászművész emlékére!

Beliczai Mária
Szobrász-tanár

Zoltánfy István (Deszk, 1944. szeptember 17. –  Burgenland, 1988. augusztus 14.) festőművész, „képíró”, tanár.

1967-ben végzett a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. 1968-tól haláláig iskolánk művésztanára volt. Emberközpontú festő, aki művészetében a család, a generációk, az emberi kapcsolatok történelmi alakulásával foglalkozott. Festményei hűen tükrözték a szegedi, alföldi élet hétköznapjait, ünnepnapjait, melyeken a reneszánsz formaképzést a szürrealista látásmóddal ötvözte.  Későbbi munkáin a filozofikus jellegű hatások érződtek.

1969-től már önálló kiállításokon is szerepel úgy Szegeden, mint Budapesten, Miskolcon, Hódmezővásárhelyen, Debrecenben, Balassagyarmaton. 1970, 1972: a szegedi Nyári Tárlat díjai; 1972: Koszta-emlékérem; 1973: Szeged város alkotói díja; 1985: Juhász Gyula-díj; 1987: Szegedi Táblaképfestészeti Biennálé díjakkal ismerték el munkásságát. Halála után, Szegeden, 2005-ben és 2013-ban képeiből nyílt emlékkiállítás. Szülőfalujában az általános iskola vette fel a nevét

2016. december 17. óta hivatalosan is a magyar kulturális örökség része lett.